Oldal kiválasztása

Az első óra

Az első óra nagy fontossággal bír, ilyenkor dől el, hogy az új jelentkező szeretne csatlakozni és járni az edzésedre, vagy sem.

Az ARK háromszög minden edzésen élesben működik. De az első óra alkalmával különösen. Fontos, hogy az edző adjon realitást a gyerekeknek arról, hogy hova jöttek, ki az edző, mire számítsanak. Ezáltal, ha ezeket mind kommunikálja, akkor a gyerekek affinitása nőni fog az edző felé, a helyszín felé, a táncóra felé.

Bemutatkozás:

  • Az edző ültesse le a gyerekeket maga köré.
  • Mutatkozzon be röviden, adjon realitást magáról
  • Adjon realitást magáról az edzésről. Arról, hogy mire számítsanak a gyerekek.
    • Az edző legyen mosolygós, barátságos.
    • Kommunikáljon érthető, barátságos hangnemben.

 

Cél megfogalmazása:

Fontos, hogy az edző vázolja, hogy mi a célja a csoporttal. Ez is realitást ad a gyerekeknek. Csak akkor, fognak együtt dolgozni az oktatóval, ha tudják, hogy mi az edző és az edzés célja. Akkor mögé tudnak állni és az irány közös lesz.

Cél lehet, hogy „Egy nagyon ügyes táncos csoportot alakítunk ki, akik decemberben eljönnek az első versenyre és aranyat szereznek.” De cél lehet az is, hogy „Megtanítalak táncolni titeket olyan szépen, hogy bármilyen iskolai rendezvényen bátran ki tudtok állni.”

Az edző kérdezze meg a gyerekeket, hogy „Értitek a célt? Egyet tudtok vele érteni?” és várja meg a gyerekek beleegyező válaszát.

 

Korlátok, szabályok, ismertetése:

  • Edzés előtt készítsd el a szabályrendszert, és írd le. Tudd, hogy mit vársz el a gyerekektől. (van egy egyesületi szabály lista, ez a mentorodtól kérd el, és egészítsd ki a saját plusz elvárásaiddal)
  • Az első óra alkalmával tájékoztasd a gyerekeket a szabályokról.
  • Győződj meg arról, hogy valóban megértették. Fontos, hogy a gyerekek már a legelején tudják, hogy milyen szabályai vannak az órának, így tudják magukat ahhoz tartani. Ezzel realitást adsz a gyereknek. Nő az ARK háromszög.

 

Technikai rész:

Fontos, hogy az edző

  • legyen felkészülve, tudja pontosan, hogy milyen órát fog tartani
  • legyen nála az óravázlata
  • legyen nála minden eszköz, felszerelés, amit az edzéstartáshoz szükséges (zene, magnó…)

Az első edzés, általában nyílt óra. Ami azt jelenti, hogy szülők is bejöhetnek megnézni az edzést. Az első óra alakalmával a SZÜLŐT és GYERMEKET egyaránt meg kell nyerni!

 

Szülőt megnyerni az alábbiakkal lehet:

  • Mutass kompetenciát
  • Légy felkészült az órára
  • Légy céltudatos és határozott
  • Legyen végig fegyelem az edzésen, kontrolláld a csoportot. Lássák, hogy Te vagy a vezető!
  • Legyen pozitív, vidám a kisugárzásod!

 

Első óra a gyermek szemszögéből:

  1. Nagy ARK-val viselkedj, légy mosolygós és kedves a gyerekekkel
  2. Kommunikálj a gyerekekkel. Adj folyamatos visszajelzést nekik a munkájukról. Dicsérd őket.
  3. Legyen az óra változatos. Ügyelj arra, hogy jó hangulatban, vidáman teljen.
  4. Az óra gyerekek szintjéhez legyen igazítva. Az életkorának megfelelő mozdulatokat tanítsd. Ne hengereld le a gyereket számára túl nehéz feladatokkal.
  5. Használhat az edző óra végén a gyerekek órai munkáját értékelve:
    1. matricát.
    2. „vándor plüss állatot” Ennek az a célja, hogy óra végén valaki hazaviheti és. következő edzésre hozza magával. Ez jutalom.

Helyszín:

  • Amennyiben szüksége tedd barátságossá a termet.
  • pl: plakát, képek, táncos figurák, dekoráció…..

 

Az első óra alkalmával figyeld meg,

  • milyen korosztályúak a gyerekek
  • milyen a nemek összetétele
  • Tudásszint: kezdők vagy haladók.

 

Erre a későbbiekben lesz szükséged, hogy hogyan építsd fel az következő órákat, és milyen edzéstervvel készülj.

Érdemes óra elején még

  • Az edzés felvezetése: a mai edzés azért lesz érdekes…, az év egyik legizgalmasabb edzése/ koreográfiája jön ma…
  • A koreográfia előzetes bemutatása: edző eltáncolja az óra elején, érdeklődést kelthet a gyerekekben…
error: Content is protected !!